Agyament vagyok teljesen. Boldog vagyok, vagyis harmonikus kapcsolatban élek a világ leghelyesebb, legkedvesebb, legmacsóbb pasijával és nyugis az életem mostanában. Most hogy szabadidőm van bőven, újra előjönnek a gyerekes hülyeségeim, hogy keresem az izgalmakat. Évek óta nem látott ismerősökkel találkozom, üzeneteket írok-akik ellenkező neműek- és bár nem karok tőlük semmit, mégis izgatottságot érzek és mindig várom a fejleményeket. Ez ugye nem megcsalás? Vagy ledérség? Nem csinálok semmit, csak beszélgetek és nevetgélek. Jól érzem magam, ennyi... De a párom dolgozik, ezeket nem tudja, nem mondom el neki, nem akarom hogy megbántódjon azzal a tiszta és érzékeny gyermeki lelkével. Tisztességtelen ez, vagy nem?
Amikor tizenéves voltam, gyakran előjöttek ezek az érzések és rendszerint mindig kavartam valamit, fölbolygattam az életemet hogy történjen velem is valami és ne az unalmas szürke hétköznapokat éljem. Igazából a monotonitás bosszant. Mindennap egyforma. Az emberek élete eltelik a munkával és nem látnak a világból semmit. Milyen élet az ilyen? Azért dolgozunk hogy éljünk, de tulajdonképpen a munkánkkal telik el az életünk...
Szóval írtam egy srácnak az iwiwen, aki életem első szerelme volt (vagy 10 éve) a legfuribb emberi kapcsolat volt amiben valaha résztvettem
2007. 07. 06.
2007.07.06. 11:48 | AtroBeDa | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://nadragulya.blog.hu/api/trackback/id/tr66112799
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
