Van valaki az életemben, aki a fény... aki mindig mellettem van már lassan 15 éve és aki olyan mintha a gyermekem lenne. A kutyám az.. és most nagyon beteg volt...már másodjára 1 éven belül. Hasnyálmirigygyulladás , májproblémákkal. Már több napja kihányta amit megevett és a 4. napon híg széklete is volt. Azonnal rohantam az állatorvoshoz vele, ahol látták hogy bizony az ínye sárgás, sárgasága is van,ami vagy máj vagy veseproblémára utal. Azonnal vért vettek tőle, infúziót kapott, a kiszáradás szélén állt. Szörnyen nézett ki... a szívem majd megszakadt. Látni őt ilyen állapotban... ő infúziót kapott 3 órán át én meg az ölemben tartottam miközben próbáltam a könnyeimet leplezni. Furcsa volt átgondolni mennyi mindent éltünk át közösen és hogy a kutya tulajdonképpen a fiatalságom, hisz 17 éves koromban kaptam. Ha ez a kutya beszélni tudna!
Két nap múlva jobban lett, majd a harmadik nap megint rosszul volt. Nem evett, nem is ivott. Álmatlan éjszakák voltak, figyeltem vajon lélegzik-e? De igen! Rendben volt! Egy héten keresztül minden nap 3- 3,5 óra infúzió.... már belefolytunk az állatkórház életébe. Láttunk embereket összeomlani, reménykedni. Olyan is volt, akinek nem lehet gyereke, a kutya helyettesíti azt és a fiatal kutya veseelégtelen.. haldoklik....átéreztem. Valahogy én is ilyennek tartom magam. Gyermektelen, kutyás embernek, akinek a kutya a vígasz, a remény, az élet és a társ! De én szerencsés vagyok! A kutyám megmenekült és bár nem tudjuk mennyit élhet még közöttünk, kiemelt figyelmet, megbecsülést kap. Mert megérdemli! Mindent megérdemel!!!
