Kényes téma napjainkban az anyaság kérdése. Pár éve még azt gondoltam 25 évesen lesz egy férjem és 26 éves koromban már gyerekem is lesz. 3 gyereket szerettem volna mindig.Úgy terveztem 30 éves koromra már 3 gyerekes anya leszek...

Most mi a helyzet? Nos,már elmúltam 26 éves. Egyedül vagyok. Van egy kutyám, meg halaim. A hétvégén mondtam a szüleimnek, valószínűleg már nem lesz 3 gyerekem, erről lecsúsztam. (De valószínűleg férjhez sem megyek). De lehet hogy kettő sem. Lehet hogy egy sem... Nem értették, miért gondolom ezt így, hát elmagyaráztam nekik. Ők szépen, jól élnek. Ha magamra nézek mit látok? Ha nem lennének a szüleim, még egy albérletet sem lennék képes egyedül fenntartani. Van diplomám, mégis nem túl kecsegtető a minimálbér. Csak csodálni tudom azokat, akik még kevesebb pénzből élnek napról-napra. Igen. Egy gyerek nem férne bele az anyagi kereteim közé. Mindent megszeretnék adni neki majd egyszer, ami tőlem telik, amire egy gyereknek szüksége van, de jelen helyzetben a pelenka megvétele is gondot okozna. Nem elkeserítő? Nem beszélve arról, hogy fiatal nőként, még csak határozatlan idejű szerződést sem kapok, mert "úgyis akar majd szülni".  Ebben a világban csodálkozunk a népességcsökkenésen? Ugyan... elkeserítő a helyzet...hogy valaha jobb lesz, már nem is remélem. De persze nincs is ember akinek szülnék :) Ez mellékes kérdés, mert elméletről van szó csak.

Házasság? Van értelme? Hény embertől hallom: "Amióta a papír megvan, minden tönkrement közöttünk. Elbízta magát." Manapság már nincs az a szerepe a papírnak  ebben az esetben mint régen. Amikor a nő nevelte a gyerekeket, mosott, főzött, takarított, a házimunkának és a családnak élt. Ma már emancipálódott a nő. Házimunka és család mellett, ugyanúgy dolgozik mint a férfi. Jó is, rossz is. Jó, mert nem szorul rá a férfira anyagilag-báááár- és ha nagy a gond, elmehet.. De rossz is, mert emiatt az erkölcsi értékrendek megváltoztak. Persze a férfiak elvárják hogy főzzön az asszony, holott ugyanúgy megtehetné ő maga is, hiszen annyit dolgozik mint a nő... Van ami megmarad, van ami változik. Régen a papír volt a nőnek a biztosíték, ha gyermekei lesznek a férfi eltartja őket. Ma már, ez csak jelképes.  Elhiszem hogy elbízzák magukat az emberek az esküvő után, mert kimondták a "Mindörökké"-t vagy a "Holtomiglan-holtodiglan"-t és azt hiszik ez már így is lesz, de nem, vagy csak nagyon ritkán.  Egy kapcsolat nem a papírtól lesz boldogés szép. Persze ha valakinek erre van szüksége, azt is megértem.

Magányos anyák. Egyedülálló nők nevelgetik csemetéiket. A gyerekek sérülnek. Így, vagy úgy, de apa nélkül bizony sérülnek. Nem lesz előttük apakép, vagy boldog családi képet mutató házasélet amit utánozhatnak majd. Elvadulnak? Vagy ellenkezőleg befordulnak? Belegondolni is rossz. Nap, mint nap találkozom gyerekekkel tanárként. Elkeserítő...hogy a szülőket mennyire nem érdekli a saját gyerekük. Fedezik őket az anyák az apák előtt, a lógásban is társak, nem egyszer észre sem veszik hogy annyira a maguk bánatába merülnek hogy  a gyerek semmi szeretetet nem kap és bánatában pl. gáz-t szív.... nyugtatót lop, rengeteget iszik, füvezik... hogy legalább egy rövid ideig átmeneti boldogságot érezhessen. Rossz látni, ahogy tönkremennek ezek a fiatalok... mert verést azt kapnak. Vagy ugyanazt a a "jól van"-t ha 1-est kap, mint ha 5-öst. Az ilyennek minek gyerek???? Önzőségből. Azt hiszik, a gyerektől majd ők valakik lesznek. Csak közben rájönnek, a gyerekkel nehéz és nem lesznek többek semmivel kívülről. Megölelném mindegyik gyereket ha tehetném. Nem maguktól ilyenek! Az élet teszi őket ilyenné és a szülők miatt lesznek vadak, zárkózottak, agresszívak... ezt látják , ezt kapják. Más szeretnék lenni! Hogy ha majd egyszer anya leszek, mert úgy hozza a sors, akkor ne sérüljön a gyerek. Van esélyem? Ahogy nézem... nem sok...