A szerelem országútján: Ossian
"Nyitott szívvel, hangok nélkül
Egymáshoz hangolva
Egymásba ér a Nappal s az Éj, Valóság, Fantázia
Szép minden, ezt rég nem érezted
De félsz, hogy mindezt elveszted
Nyitott szívvel, láncok nélkül
Egymáshoz láncolva
Egymásba ér a Test és a Vér
Egy Új Élet Himnusza
Szép minden, ezt rég nem érezted
De félsz, hogy mindezt elveszted
Csak egy Vándor voltál, a Szerelem Országútján
Néha-néha vettek fel, de az igazi nem jött el
Mégis mindig vártad, Tiéd lesz a Kincs
És most úgy érzed gazdag vagy, pedig semmid sincs
Nyitott szívvel, álarc nélkül, egymáshoz hajolva
Egymásba ér az Árny és a Fény, egy Tiszta Harmónia
Szép minden, ezt rég nem érezted
De félsz, hogy mindezt elveszted
Vándor voltál, a Szerelem Országútján
Néha-néha vettek fel, de az igazi nem jött el
Mégis mindig vártad, Tiéd lesz a Kincs
És most úgy érzed gazdag vagy, pedig semmid sincs "
Ilyesmit érzek, mintha én lennék a vándor. Vágytam régóta egy társra aki most van velem, de... közben kezdek rájönni hogy valami hiányzik. Másban meglenne, de vajon mi kell egy működő kapcsolathoz? A másik "új emberben" meg... túl sok a DE. Szóval arra jutottam, valószínűleg az igazi nem jött el és semmim sincs... Már lassan szívem sincs. Lehet hogy nekem semmi nem jó? Senki sem tökéletes. De vajon mi a fontosabb? Hogy érzelmileg egy hullámhosszon legyünk valakivel, közös témáink legyenek, vagy hogy mindig ott legyen mellettünk, segítsen mindenben, de annyira ne legynek közös témáink..? Mi a fontos?
