A jelenlegi helyzet szerint 31 éves, házas -ámde ház nélküli - határozott idejű munkaszerződéssel rendelkező magyar nő vagyok. Az a férjem, akiről mindig is álmodtam, aki életem első szerelme volt egykoron. Persze, nem életem egyetlen férfija volt, hanem újra mellém sodorta őt az élet és ezúttal Ő is rájött arra, amit én mindig is tudtam, hogy mi összetartozunk örökre. :) Albérletben élünk, ahol nem merünk berendezkedni, mert a mostani világban bármikor azt mondhatják fel is út, le is út és akkor hurcolkodni kell. Üres volt a ház -sorházi lakás- amikor beköltöztünk és nem is vettünk sok bútort, mert hova tesszük ha menni kell és majd bútorozott helyre költözünk. Így vettünk két kis szekrényt és két db nem túl méretes komódot. Mondanom sem kell, hogy nem férünk el bennük, így halmozódnak holmik, ami engem nagyon zavar. Nem tudom otthonomnak tekinteni a helyet, ahol lassan két éve élünk. Az itt velünk megesett dolgok is sokat nyomnak a latba, valamint az hogy az egyetlen közvetlen szomszédaink nem is köszönnek vissza. Kedves emberek...
Amikor a tulaj közölte hogy elakarja adni a házat, amiben élünk, megijedtünk, mert nem találtunk a környéken hasonló áron, hasonló ingatlant. A tulaj végül meggondolta magát és mégsem adta el a fejünk fölül a házat, de elindított minket azon az úton, ami odáig vezetett, hogy saját otthon után kezdjünk kutakodni. Számos ingatlant kínálnak az internetes portálok és ha végig megyünk az utcákon, láthatjuk az ablakokban az eladó táblákat. Választék az van. A gond csak az, hogy nem tudjuk előre itt É-K Magyarországon, hogy vajon meddig marad egy adott környék biztonságos, vagy meddig marad meg a jelenleg határozott idejű munkám. Arról nem is beszélve, hogy ideje lenne már a gólyának is, hogy a mi kéményünkbe pottyantson egy bébit. Ó, igen! Hányszor elképzeltem már, hogy a karomban tartom a közös gyermekünket! A tettek mezejére is léptünk, de a gólya minket sajnos olybá tűnik,elkerül. Talán a bizonytalan otthon és munka érzés miatt nem tartja a miénket jó fészeknek? Ki tudja...? Nézegetjük az ingatlanokat, kalkulálunk, mert persze hitel kellene- akármekkora baromság hitelt felvenni napjainkban- úgy érzem megoldanánk. De nem találtunk megfelelő - árban, elhelyezkedésben, méretben- házikót. Egészen a múlt hétig! Már én nem is figyeltem a hirdetéseket egy ideje, amikor a férjem valami érdekességre bukkant. Egy gyanusan olcsón eladó házikóra, azon a helyen, ami az álomhelyünk, ráadásul az utcának azon az oldalán ami a legmélyebb álmainkban szerepelt. Sokat jártunk arra nézelődni, de beletörődtünk, hogy ezt a környéket mi nem tudjuk megfizetni, ráadásul gigászi építmények vannak főként, amik kifűthetetlenek. Az árakról már ne is beszéljünk. Szóval ott volt a hirdetés, amely belülről mutatott egy házat, de az utca nevet megadta. Azt, hogy mennyire ez a hely az álmunk már az is bizonyítja, hogy a ház belső képeit látva, tudtuk melyik az a ház... Az a ház??? De hisz...azt irdatlan összegért árulták! Legalábbis az utcában nekük azt mondták az ott lakók- mert már beszélgettünk is többükkel korábban. Igen. Az a ház.. banki ingatlan lett és a bank most megakar szabadulni tőle. Istenem! Ilyen áron??? Megnéztük a kis meseházat, és ami kívűlről a mennyország, az belülről bizony maga a pokol. Megtudtuk a banki ingatlanokhoz való hozzájutás elég bonyolult és izgalmas. Árajánlatot kell tenni és a bank erre kinevezett személyzete egy adott napon összeül, megnézi az ajánlatokat és dönt. Nem csak azt nézik, hogy ki ajánlja a legtöbbet, hanem hogy az ajánlott legmagasabb összeg egyáltalán elfogadható-e számukra. Ha nem, akkor mindenkit elutasítanak. Ha találnak olyan árat, ami számukra elfogadható, akkor még megkérdezik a többi ajánlattevőt, hogy adnak-e többet.... na itt még nem tartunk. Ott tartunk, hogy beadtuk az ajánlatunkat és izgatottan várunk. Álmaim kunyhóját lelki szemeimmel már be is rendeztem, átfestettem és rendbe hoztam. Kár hogy ez nem így működik! Már aludni sem tudok éjjelente, annyira izgatott vagyok. Annyira vágyom rá. De nem jól fogalmazok, mert egyes szám első személyt használok, holott ez a férjemre is igaz. Ő is vágyódik utána és ő sem tud aludni éjszaka... Egy hét múlva már többet tudunk.
Bizarr világban élünk. Ezt a házat valaki elveszítette. Ki tudja mi történt, hogyan történt és miért történt, de valakinek ez most valószínűleg nagyon fájdalmas. Számunkra pedig izgalmas. Valakinek talán az álma tört össze, míg mi álmodozni kezdtünk. Szép és egyben szörnyű érzés. Azzal vígasztalom magamat, hogy már nem laktak benne. A ház jelenlegi állapotát nézve, nem igazán lakható. Teljes felújítást igényel. Talán valaki számára már csak nyűg volt, azért hanyagolta el ennyire ezt a kis csodát. Próbálok nem is gondolni erre, miközben vágyakozom a házikó után és elképzelem benne magunkat, mint boldog családot. Ez egy olyan ház, ahova boldogan fészkelne a gólya is... Látszik rajta. A házak beszélnek, ahogy Dallos is írta a Munkácsy könyvében. Ez a ház azt mondja, "tele vagyok szeretettel és melegséggel, de nagyon szomorú vagyok, mert magányos vagyok. Hiányzik belőlem az élet, a nyüzsgés." Ez a kis ház olyan mint én. Én is szomorú vagyok , mert a férjemmel ketten, magányosak vagyunk a baba hiánya miatt. Talán ha a mesekuckó és mi összetalálkozunk, tudunk segíteni egymáson! Talán becsalja a gólyát és akkor többé ő sem lesz szomorú és mi is igazi család lehetünk. Milyen szép idilli kép! Szinte már giccses! A régi, elhanyagolt szép házban, két ember aki szépítgeti, javítgatja a házat. Cserébe a ház odacsalja a gólyát és a végén a ház szép és boldog és mi is igazi család vagyunk! Mindenki boldog! Óóó, bárcsak így történne!
