Nadragulya blogja

Már dühít, ez az egész baba kérdés. Nem, nem görcsöltem rá!! Mindenki ezt mondja, ha szóba kerül, bár igyekszem terelni a témát, mert bosszant, hogy ezt köpik az arcomba! Szóval nem görcsöltem rá. Épp ellenkezőleg, nem törődtem vele. Csak gyanús lett, hogy késik. Aztán utánanéztem és azt láttam, hogy már késik 3 napot, persze hogy elkezd reménykedni az ember! El sem tudom mondani milyen boldog vagyok olyankor amikor ott a remény, hogy talán most. Az a pár nap, amikor azt hiszem lehet hogy sikerült! Mindenfélét elképzel olyankor az ember! Mindenféle szépet.... például, hogy majd hogyan mondom el, meg milyen jó is lesz végre 3-an, meg milyen furán csodás lehet anyának lenni...Persze közben a józan ész tiltakozik. Nem! Ne gondolj erre! Nehogy beleéld magad! Csak késik úgyis! NEM! NEM! NEM SZABAD! De minden hiába, mert az álmodozást nem lehet megtiltani! Mint egy kis ördög belebújik a gondolataidba és észre sem veszed, már mosolyogsz is mindenen, mert azt gondolod "lehet hogy babát várok és anya leszek", mosolyogsz, kedvesebb vagy az átlagosnál és elkezded elhinni, azt amiről sejted, hogy képtelenség, de szüntelen reméled hogy nem... Ugyan! Nem éltem magam bele, csak elmerengtem, csak egy picit álmodoztam..! De ez így nem igaz... minden hónapban, amikor reménykedünk, bizakodunk is, és elkezdjük vadul beleélni magunkat az anyaságba akarva-akaratlanul. Így aztán még nagyobb arculcsapásként éljük meg a sikertelenséget... Szívesen mondanám hogy leszarom, de sajnos...nem tudom ezt mondani...Ha mondanám akkor egy dühös kiáltás lenne az egész, miközben kitörölném szememből a könnyet, hogy senki észre ne vegye mennyire fáj amit érzek. De nem szólok senkinek, elég ha engem nyomaszt ennyire ez az egész. Magamban tartok mindent.. és reménykedem tovább...Mert az a pár nap... az olyan jó volt!