Mostanában azon gyötrődöm, hogy a párom édesanyja nagy nyári szabadásgában olyan mértékben ráér és unatkozik, hogy minden percet velem, illetve a fiával akar tölteni. Már lassan csak szabad perceink maradnak kettesben. Kezd nyomasztóvá válni a dolog... Valamit tenni kell!!!! Furikáztatja magát a városban kocsival a fiával és természetesnek veszi hogy elviszi őt a barátnőjéhez és érte is megy a kedvesem... Kezd túl sok lenni! Akkor is jön, ha vendég van nálunk. Tudja hogy vendégem van, nem érdekli ( a szomszédban lakik) jön és képes leülni az asztalhoz, kedélyesen társalogni, holott őt senki nem hívta!!! Pedig alapvetően kedves nő, iszonyatosan sokat beszél ugyan a szomszéd unokatestvérének a gyerekeinek a volt férjeiről meg hasonló dolgokról - a szomszédját se tudom ki nem még a többiek, de ez nem érdekli- és ez FÁRASZTÓ. Hiába kedves, elegem van belőle! Észrevettem hogy menekülök előle. Reggel felkelek, leviszem a kutyát, de meghallja a lépteim és már nyitja is ki a kisablakot "Felkeltem!" Én meg gondolom magamban, basszus nem voltam elég halk. Osonnom kell a folyosón ha egy kis nyugalmat szeretnék és az sem jön mindíg össze. Pihenni szeretnék, semmit tenni, nem udvariaskodni. Ma ezt találtam egy fórumon és javaslom mindenkinek a betartását, azzal baja nem lehet :
"Szeretetet csak adni lehet, elvárni nagy hiba. Szereteted a párod, gyermeked rátelepedés, megfojtás nélkül élje meg, így elkerülhető hogy allergiásak legyenek (rád). "
Lehet hogy túlságosan önző vagyok?
