Sokféle embert ismertem meg eddigi életemben. A legtöbben extrovertáltak, barátságosak, közlékenyek, de akadnak köztük olyanok is akik nehezebben nyílnak meg illetve bizonyos dolgokról nem beszélnek. Fura helyzetbe kerültem. A kedvesem állítása szerint nem tudja kimutatni az érzéseit. Ez abban nyilvánul meg, hogy amikor nincs velem, mert majdnem 200 km-re lakik tőlem, nem ír üzenetet, nem hív, nem keresi velem a kapcsolatot. Szörnyű érzés ez, olyan mintha nem számítanék... csak valamiféle eszköz lennék, használati tárgy. Az érdekes az, hogy amikor velem van, bizton tudom hogy szeret, akkor ki tudja mutatni. Azt mondja, neki nehéz beszélni ilyen dolgokról, mindig emiatt veszítette el aki mellette volt, mert ezt senki nem tudja elviselni.
Azt mondta nem azzal a lánggal szeret mint előző 2 kapcsolatában, de akkor még gyerek volt és már nem is vágyik arra. Ő velem képzeli el az életét....
??????????????????????????????????????????????????????????????????????????????
Vajon ilyen van? Szeretném elhinni hogy ez így van, de valahogy nem tudom. Érzem hogy szeret, de mégsem merem elhinni.
Bár valaki tudna segíteni, hogy miért van ez így és hogy mit tegyek???
Hogy mit érzek, elmondom. A szívem lángolt és hevesen dobogott, aztán az ő hidegsége megölte a lángokat, már csak parázslott az a heves, hebehurgya szív. S most? Most jeget szórt a parázsra, s a régen vígan kalimpáló szerkezet kezd megfagyni, s a fagyás mentén berepedezni. S ami belőle folyik, vörös és izzó... Tűzforró...
A kérdés az, hogy a belőle szivárgó forró nedv, felmelegíti-e szívem kihűlt testét, vagy szerteáramlik és ezzel megöli ...
