Ma két bejegyzést írok, ez, az első arról szól, hogy megláttam a "szépet", rájöttem mit jelent ez a szó.
Autóval indultam hazafelé, amikor megláttam az utcánkban egy idősebb úrat. Nem mondanám bácsinak, nem az az igazi bácsi, hanem olyan idős úr típus, a tehetősebb fajtából. Rápillantottam és elkezdtem mosolyogni. Eltelt vagy 10-15 perc, amíg észrevettem, hogy azóta vagyok vidám hogy őt megláttam. Pedig ő, engem észre sem vett. Mi okozta mégis ezt az érzést?
Egy emlék. Felidézte bennem azt a pillanatot, amikor egyszer rámmosolygott, ismeretlenül. Csak úgy. Szándék és ok nélkül. Őszintén. Ezen van a hangsúly, mert ilyen ritkán van.. mármint, hogy valaki tiszta szívből rámosolyog valakire. Nem sok embert ismerek errefelé. Egyedül élek, problémám temérdek, csakúgy mint másoknak. Egy ilyen magényos embernek, egy mosoly, néha a boldogság egész napra.
Rájöttem, hogy a szép az, ami szívemben jó érzést kell egy pillanat erejéig. Az érzés miatt látom szépnek, mert az számomra kellemes. Mindennel így van ez. Csodálom az erdőt és szépnek látom. Mindez amiatt van, mert jó érzéssel tölti meg a szívem. A szerelem is ilyes dolog.
Abba vagyok szerelmes, aki sok ilyen apró boldog érzést tud nekem adni, akár egy mozdulatával, pillantásával, vagy pusztán azzal, hogy ránézek. S akkor múlik el ez a szerelem, amikor a másik már nem képes a szívünknek jó érzést adni...
