Mintha csak álmodnék! Ilyen boldog sosem voltam! Mindig őt szerettem! Mindig! Csak féltem beismerni. Úgy tűnik ő is így érez és ez kimondhatatlanul jó! Újra együtt életem első szerelmével! Hát lehet ennél csodálatosabb dolog a világon?? :)
Szeretem az életet és magamat! Olyan jó élni! :)
Ma, más dolga volt este és nem igérte hogy eljön. Nem jött. Én biztos vele lettem volna, ha már nem tudok minden nap vele lenni... Azt hiszem, csak az én érzéseim ilyen mélyek. Pedig már kezdtem beleélni magam. Jó, totál beleéltem magam... Sebaj, majd jön VALAKI MÁS! :S Bizarr, de tovább kell lépni... még ha próbálom bemagyarázni is magamnak, hogy most így vagy úgy... én az ő helyében vele lettem volna...
IGEN! Együtt vagyunk, ennyi év után újra. El sem hiszem! Mint egy álomban... csillaghullás, tánc a sötétben a város közepén, lopott ölelések, hosszú, forró csókok, váratlan felbukkanások. Giccses romantika. :) De egyszerűen imádom! Érdemes volt nem feladni! :) Na jó, a büszkeségemet néha felkellett adnom, de megérte, mert két méterrel járok a föld felett, minden lila köd, gyomorbizsergés, valami eufórikus, katarktikus érzés. De jó érezni, amit régen és csak vele éreztem! :)
Szinte már észre sem veszem, hogy szeretem magam, annyira természetessé vált. És tudjátok mit? Egyre többször hallom : "Te eszméletlenül csinos vagy" "Elképesztően jól nézel ki" "Eddig is jól néztél ki, de most, valahogy különösen ellenálhatatlan vagy" Micsoda egodömping :) Mennyire élvezem! Miért nem szerettem magam eddig?? Érzem, hogy értékes nő vagyok! Sőt mi több! Életem nagy szerelme a pasim! :) Ez így megy majd tovább, mert mindennek sikerülnie kell! Az élet csodálatos! Aki nem így látja, annak ideje elkezdeni szeretni magát, mert mindannyian csodálatosak vagyunk! :)
Ahhhhh, majd szét feszülök az érzelmektől. Bár lehetne úgy, mint a mesékben, hogy ennyi év után egymásra találunk stbstb. Istenem! Bárcsak őszintén akarna, úgy ahogy én őt...
Szeretem magamszeretemmagamszeretemmagam! :D szeretem Őt! DE jobban kéne szeretnem Nála magamat! úgyhogy szeretemmagamszeretemmagam...:D
Nem, nem küldtem el neki a linket. Minek, el se olvasná. :)
Már nem mintha ez bárkit is érdekelne :)
Viszont újabb fejleményekkel szolgálhatok... újra találkoztam a 15 évvel ezelőtti , életem első szerelmével...és igen, újra rabul ejtett és igen úgy tűnik ismét szívok ... röviden ennyi...
Ja, és láttam ma egy hullát...:)
Bocsi, de ez nem az én napom volt... biztosan mert érzelmileg kiszolgáltatott vagyok és ilyenkor kevésbé vagyok ellenálló :D:D
Felmerült bennem a kérdés, mivel tennék jót az exemnek. Abszurd, nem igaz? :D Jót tenni, az exemnek haha. Na, de a lényeg az, hogy írom ezt a blogot, aminek tulajdonképpen másfél éve a főszereplője. Igaz, néha már le sem mertem írni, amit érzek vagy gondolok, mert úgy éreztem, ha valaki elolvassa, azt gondolja rólam hogy mazohista vagyok. Szóval azt mondta szívesen elolvasná, amiket írok, de sosem engedtem meg neki, nem tudta milyen címről írok és azt sem melyik blogba. Talán jobb lett volna ha olvassa. Biztosan tanulságos lett volna. Arra gondoltam, így utólag sem feltétlenül kárbeveszett és érdemes lenne elküldenem neki, hátha levonja a konklúziót.
Szerintetek?
Problémám volt egy holnapra esedékes randival kapcsolatban. Egyik oka ennek, azélvezetek halmozása, mely szerint szerdán egy randi, meg pénteken vagy szombaton egy találkozó (amit én randinak tekintek) komoly szándékkal-részemről- talán túl sok egyszerre. Hétvégi randi a számomra fontosabb, szerdai is fontos de csak akkor lenne igazán fontos, ha a hétvégi nem úgy alakul ahogy szeretném. Ezen kívűl szakad az eső és szerdai lovagom tőlem kb 170 km-re lakik, tehát ott aludna meg hasonlók-gondolom én- és hát esőben nem vihetem túrázni! Elmerengtem gondolataimban, miközben épp megtudtam exem már randevúzgat is. Gyorsan túllépett rajtam, az, hogy nem szeretett, mint azt már sejtettem is ezúttal bebizonyosodott. Már nem mintha én nem randizgatnék, de azért valahol az ő jelentkezését vártam heteken át. Gondolataim, mérhetetlen felháborodásomat azon, hogy ilyen könnyen felejthető vagyok egy telefoncsörgés szakította meg. Szerdai lovagom volt, hogy halasszuk már el a randit, mert sok munkája adódott hirtelen sajnos. juhuuu egy gonddal kevesebb! Már nem is utáltam annyira az exem, csak pusztán könnyed düh sötétítette el, az addig fekete gondolataimat.
Tudtam hogy működik ez! Minden úgy lesz, ahogy ÉN szeretném! :)
Amióta hivatalosan is szeretem magam, az életembe hihetetlen mértékű változások köszöntöttek. Lett még több barátom és a pasik elkezdtek felfigyelni rám, a NŐre. Az eddigi felhozatalhoz képest, pasik széles választéka jelentkezett , hogy mind ENGEM akar! :) Juhuu, élek! Igen, érzem, hogy élek!! Mit műveltem eddig?? Milyen pasikkal álltam le, amikor istenem... kész kánaán az élet! Egy kis flörttől még nem lesz az ember prostituoid. Na, a flörttől nem is, de meddig mehetek el, hogy szende ártatlanságomat megőrizzem? Eddig voltak kapcsolataim, amik sokszor unalmasak és üresek voltak, de legalább szex is volt! Most, most ismerkedem, pezseg a levegő egy kis flört jobbra, egy szívdobbanás balra, mindez szex nélkül. Önkiteljesedés light verzió, vagy demo. Elindul a szoftver, aztán pedig hirtelen lefagy, de addig baromira élvezem, majd indítom újra, mert mindig más ez a játék, csak végül mindig lefagy. Lehet, hogy nem állok készen egy új kapcsolatra? Vagy még mindig a gyerekkori szerelmemre várok? :D Őt is előástam ám, és a hétvégén találkozunk, ki tudja, talán utolsó alkalom, így család nélkül. Már nem mintha engem fenyegetne a veszély, inkább ő tűnik olyannak, aki megállapodna mielőbb. Persze lehet hogy ez is csak ámítás, vagy optikai csalódás. Meglátjuk! =) Vagy rávetem magam, mint éhező egy szelet kenyérre és minden morzsáját elmajszolom hmmm... Leteperem, fűbe szorítom, vagy falhoz tapasztom... hihi..milyen kár hogy ezt csak a képzeletben teszem meg. Valójában elvárom a pasitól, hogy ő tegye ezt velem. Nade, ezek a mai pasik... =)
Telnek, múlnak a napok. Régi kedvesem, már nem kísért annyira, mint korábban. Már lemondtam róla, feladtam. Azóta sem keresett. Vadul belevetettem magam az életbe. Újra ismerkedem, újra előkaparok egy régi szerelmet is, sosem lehet tudni mi lehet egy gyerekszerelemből! :)
Egyik nap arra ébredtem, hogy nagyon jó a kedvem. Elhittem hogy szerencsés vagyok és hogy innentől minden jóra fordul. Átlendültem a ló túlsó oldalára, nevetgéltem és azt hangoztattam szeretem magam, sőt, szerelmes vagyok magamba! :) A vicces az, hogy ezen a napon minden sikerült! Sokkal rövidebb idő alatt, kevesebb energiabefektetéssel oldottam meg problémákat. Aztán nem is adtam ezt fel, továbbra is szerettem magam és az élet minden oldalán, úgy tűnik egyre sikeresebb vagyok! :) 28 éves vagyok. Na és? :D Megtalálom a párom, frankó munkám lesz, addig pedig élvezem a barátnőimmel ezt a csodaszép életet! Rájöttem, nem adhatom alább! Nem érhetem be egy olyan férfival, aki bármiben is úgy érzem nem hozzám való, hisz annyian vannak magányosak. Előbb utóbb megtalál Ő! :)
Szeressétek magatokat, lássák mások is az elégedettséget rajtatok és minden sokkal jobb lesz! :) Ha csalódás ér, gondoljatok arra, nem veszítettetek semmit, és lesz majd még sokkal jobb! :)
Életre fel! :)
Eltelt már egy hét amióta hazajöttél végleg. Előtte pár nappal 27-én, hagytál nekem üzenetet az msn-en, mert napokig nem léptem be. Csak annyit írtál "mi van veled?". Aznap volt a névnapod és én nem felejtettem el...de erőt vettem magamon és nem kerestelek. Hisz te akkor sem tetted, amikor még együtt voltunk valóban. Nem is voltam otthon. Egy bulira mentem, egy egész naposra és elvittem magammal egy másik fiút. Azt, aki törődik velem már hónapok óta, aki meghallgat, aki elmeséli ha valami bántja. Benne megvan minden amit belőled hiányoltam...mégis semmi sincs benne, amit benned annyira szerettem... Azt gondoltam, eljön velem és a bennem felhalmozódott érzelmeket átadom neki, azt gondoltam majd őt szeretem helyetted, ha már te nem akartál boldoggá tenni, majd ő biztos azzá tesz. Az fájt a legjobban, hogy amikor elmondtam mi az amivel engem bántasz mindig, sosem mondtad hogy "változtatok, hogy megpróbállak boldoggá tenni"... azt mondtad "sajnálom, én ilyen vagyok, keress mást aki boldoggá tud tenni, mert én nem tudlak". Tudod mennyire gyűlöltelek ilyenkor?? Tudod milyen érzés gyűlölni azt, akit nagyon szeretsz?? Fogalmad sincs, nem értesz az érzelmekhez, azt sem tudod mit jelenti szeretni, meg gyűlölni... Bár csak haragból írnám ezt, de nem, én valóban így érzem, hogy neked fogalmad sincs ezekről... Szóval elvittem ezt a másik fiút, úgy éreztem vonzódom hozzá és tudod mit? Amikor megcsókolt, úgy éreztem sosem volt még ilyen jó! Ő többet akart volna, de nekem akkor már megint te jártál a fejemben. Hogy hazajössz és majd megkeresel és talán azt mondod, hogy "érted megpróbálok változtatni". Ezeket gondoltam. Egy nappal a névnapod után kaptam meg az msn-es üzenetedet, akkor nem voltál online. Válaszoltam, hogy a hétvégén egy közös ismerősünknek a buliján voltam, egy másik városban és nem voltam gépközelben és hogy boldog névnapot kívánok. Másnap rejtőzködtem, onnan figyeltem belépsz-e, és beléptél, tehát megkaptad az üzenetemet is de te nem írtál nekem. Közben hazajöttél, végleg Magyarországra és nem kerestél többé. Semmilyen módon nem próbáltál kapcsolatba lépni velem. Pedig a szívem mélyén vártam, sőt még most is várom. A másik fiú minden nap jelentkezik, maximum egy nap marad ki egy héten, amikor nem hallok felőple. Vonzódom hozzá, de még mindig téged szeretlek és még mindig TÉGED várlak... Remélem mielőbb túljutok rajtad és már nem fogsz hiányozni. Remélem többször nem kelek fel éjjel, mint ma azzal a buta magányérzettel, hogy örökre egyedül maradok. Remélem boldog leszel, s ha már együtt nem tudtunk azok lenni...hát akkor nélkülem legyél nagyon nagyon boldog, valaki mással....
Drága Szerelmem!
Eljött az idő... azt hiszem végleg elváltunk egymástól. Olyan bután, sután, mint a kamaszok. Fájt neked is, nekem is és akár hiszed, akár nem..még mindig szeretlek...
Nem tudom meddig tart még ez a fájdalom és igazából semmit sem tudok már. Fáj, hogy elengedtelek, de félek, nem lennénk boldogok. Nem tehetjük tönkre egymás életét... Bárcsak tudnék még küzdeni! Bárcsak lenne bátorságom! Bárcsak lenne türelmem! De elfáradtam...s, te is elfáradtál már, az örökös elégedetlenkedéseim miatt. Bárcsak tudtál volna törődni velem! Erre vágytam leginkább... Mindig szerettelek. Minden egyes percben, amióta csak megdobbant érted a szívem. Akkor is szerettelek, amikor bántottál. Nem fizikailag gondolom, mert ilyet sosem tettél volna, hanem érzelmileg... Hiába fájt nagyon...szerettelek! Sőt! Most is szeretlek. Talán makacs önző, majomszeretet ez, de nem akarlak elveszíteni.. a szívembe zártalak..örökre. Adj nekem időt, még egy picit, kérlek...hagy döntsek tiszta fejjel , ne így zavarodottan... Kérlek...
Szeretettel:
ÉN
2 év telt el mióta egyedül élek. Észre is veszem magamon, hogy kevésbé vagyok szociális és alkalmazkodóm A párkapcsolatom...őszintén szólva legtöbbször időpazarlás. Egyszerűen szemmel láthatóan nem passzolunk. Már nem töröm magam. Elmúlt a szerelem, ami régen úgy lángolt bennem. Az a szomor az egészben, hogy így viszagondolva a legelejére, akkor sem érezhettem a felhőtlen boldogságot. Már az elején sem törődött velem. Egy ideig kibírtam, aztán megszoktam, most pedig már nem is érdekel. Már nem várom. Nem mondok semmit. Csak létezem. Ő, mintha most kezdene el szeretni. Nevetséges ez, én kiszeretek ő meg belém. De olyan bizarr, össze nem illő, egymásnak ellentétes pár vagyunk..vagy mi. Ami nekem fontos, azt ő becsmérli és leszólja, ezzel bántva engem. Hát hiányzik ez nekem?
Nem. Én is tudom. De ez sem érdekel. Csak ne telne az élet ilyen vészesen gyorsan...
Lehet nem jó a címválasztás, de nem tudom másképpen röviden megfogalmazni, azt az érdekes dolgot amivel mostanság találkoztam.
Megismertem valakit, aki velem nem azonos nemű és kívűlről hasonlítunk (akár testvérek is lehetnénk) érdeklődésünk is hasonló és az első találkozás alkalmával (ami régebben volt) azt éreztem mintha gyerekkorunktól ismernénk egymást és közös emlékeink lennének. Ezt úgy kell érteni, hogy olyannyira egyforma az érdeklődésünk, hogy adott -mindkettőnk által kedvelt- témában (nem hírességek magánéletről ) elkezdett egy történetet én pedig befejeztem, mert én is hallottam az esetről. Nem egy ilyen volt, hanem nagyon sok.
A külső hasonlóságot igazából csak akkor vettem észre amikor megnéztem a kettőnkről készült fényképet. Meglepődtem,mert nem csak a szem és hajszínünk volt egyező, hanem a szemünk és az arcunk formája is... Aztán kiderült ő is az akar lenni régebben , ami az én álmom is volt és sajnos akaratomtól függetlenül nem valósulhatott meg...
Mielőtt félreértés esne, hivatalos ügy miatt ismertem meg ezt az embert, hátsó szándék nélkül találkoztam vele.
Nem értem az életnek mi a célja ezzel, minek küld az utamba egy másik én-t?
Egyelőre ennyi elég is erről...
Minden rendben menne, csak éppen ma rájöttem valamire. A párom 2 és fél évvel fiatalabb tőlem. PHD-ra jár és még fog is pár évig. Most meg még külföldön is van. Most döbbentem rá...hiába szeretjük mi egymást, az én álmai tönkreteszik az övéit, az ő álmai pedig az enyéimet. Én 28 éves vagyok és gyerekre vágyom, de valami hihetetlen módon. Még erővel valamelyest tudom leplezni, de teljesen felesleges is, mert a gyereket én mielőbb szeretném, ahhoz meg ugye két ember kell. Ő meg még haza sem jött, de már azt tervezi hogy küldödre megyünk majd lakni ha hazajött és elvégezte a phd-t... Én meg nem kint akarok szülni és nem 4é múlva, hanem mielőbb... Mielőtt 30 leszek. Azt hiszem most derült ki hogy ez lehetetlen. Amíg ő phd.zik semmi pénzünk nem lesz. Hiszen én se keresek valami jól, sőt az állásom is bizonytalan... Nem lesz ebből semmi... talán be kellene fejezni és nem vesztegetni tovább egymás mellett az időt, mert ennek semmi értelme. Mikor majd kiderül hogy nem megy kettőnk közt, én már nem találok majd szabad intelligens, még nem házas férfit... Majd megszakad a szívem... :(
Ez a dal visszaadja, amit érzek:
https://www.youtube.com/watch?v=D6RaU9n4ZuI&feature=related
Quimby: Most múlik pontosan
Most múlik pontosan,
Engedem had menjen
Szaladjon kifelé belőlem
Gondoltam egyetlen
nem vagy itt jó helyen
nem vagy való nekem
Villámlik mennydörög
ez tényleg szerelem.
Látom, hogy elsuhan
felettem egy madár
tátongó szívében szögesdrót
csőrében szalmaszál
Magamat ringatom,
még ő landol egy almafán
az Isten kertjében
almabort inhalál
Vágtatnék tovább veled az éjben
Az álmok foltos indián lován
Egy táltos szív remeg a konyhakésben
Talpam alatt sár és ingovány
Azóta szüntelen
őt látom mindenhol
Meredten nézek a távolba
otthonom kőpokol
szilánkos mennyország
folyékony torztükör
szentjánosbogarak fényében tündököl
Egy indián lidérc kísért itt bennem
Szemhéjain rozsdás szemfedő
A tükrökön túl fenn a fellegekben
Furulyáját elejti egy angyalszárnyú kígyóbűvölő
Szóval, most éppen az jár a fejemben, milyen jó is lenne VELE családot alapítani. Sokat változott, határozottan jót tett neki a távollét. Sokkal toleránsabb és kedvesebb. Már látszik rajta, hogy szeret. Igen, így már van is értelme. Most ilyen női hülyeségekről álmodom, amiről a nők szoktak(de úgyis letagadják), hogy férjhez menni, babát szülni.. Vajon mikor jön el az a nap? Bennem érlelődik, de nem nekem kell lépnem... Mondjuk ha majd hazajön véglegesen.. Na persze, tudom..ez csak álom, vagy remény.. de akkor is, olyan jó..!:D
Hazajött az ünnepekre. Még sohasem töltöttünk ennyi időt együtt. Vicces, kb mint amikor főiskolás voltam. Akkor volt ilyen kapcsolatom. De mégis kitartok. S most azt éreztem, hogy megérte. Teljesen más volt mint korábban! Szorított magához és igen, most éreztem hogy TÉNYLEG NAGYON szeret. Nagyon kedves is volt, más volt, pedig azt mondta szerinte mindig ilyen volt. Pedig nagyon nem. Nagyon jó volt!
Fura lehet olvasni amiket írok már ha olvassa valaki egyáltalán, mert úgy látom csak a megbántás, meg az idézetes posztok örvendenek nagy népszerűségnek. Ez is jellemző a világra. Mert állandóan megbántunk másokat. De legalább egyesek próbálnak bocsánatot kérni...legalábbis gondolom. :)
Minden ember dönthet, hogy miként él. Lehet nem hatalmas lehetőségek közül választhat, de valamiféle választási lehetőség mindig akad. Én is választhatok és úgy érzem rosszul választok, de nem tudok ellene tenni. Egyedül élek a kutyámmal és baromi magányos vagyok. Nem kellene így lennie. Én választottam. Elment a barátom és én várom. Nem lenne kötelességem és lehet ő nem vár majd rám. Lehet hogy elpazarlom az időt így lassan 28 évesen. Elpazarlok egy évet az életemből a semmiért. Nem tudom. Még azt sem mondhatnám hogy minden tökéletes. Nem lenne igaz. Nincs pénzem, nyögöm a számlákat, nem becsülnek meg és igen , amit már az előbb is írtam, baromi magányos vagyok. Nincs ezen mit szépíteni. Ráadásul érzem azt a bizonyos biológiai órát, gyerekre vágyom. Valahol nevetsé-ges, valahol pedig szánalmas vagyok. Félek az évek múlásától, a magánytól, a bizonytalanságtól, mégis abban élek. Ne kérdezzétek miért, nem tudok válaszolni. Mintha ez lenne most a sorsom. Nem azt mondom, hogy mindent elsöprő szerelem a miénk és azért várok, his ha olvastátok a bejegyzéseimet úgyis tudjátok hogy ez sem lenne igaz. Egyszerűen várok, mert valami miatt úgy érzem várnom kell. Közben lehet lekésem majd a gyereket és egész életemben bánok majd mindent. Most ez a sorsom, ez sodor magával. Úszom az árral, csak vágyom arra, hogy végre kiköthessek már végleg, biztonságban.
Nem is tudom mit mondjak erre. Felhívott az exem,- a mélynövésű, akit annak idején életem párjának tartottam és aki porig alázott, meg más néven szólított félálmában,- mondvacsinált indokkal egyik este 9 óra felé. Gyanus volt, hiszen legutóbbi értesüléseim szerint együtt él egy nővel. Aztán bejelölt az iwiwen, holott egy éve törölt onnan, úgy megsértődött-minek után ő szakított velem, ő bántott meg, ő alázott meg. Nem jelöltem vissza. Naná hogy megtudtam hogy szakítottak a nőjével és a lány elköltözik tőle. Na de akkor azonnal elő kell venni az előzőt??? Átgázolni mindenkin?? DE neki ez sem elég. Pár nappal később még sms-t is küldött, ilyen semmitmondó üzenet, nyilván reakciót várva. Naná, hogy nem válaszoltam. Megalázott, most visszaadtam magamnak egy kicsit az elvesztett tartásomból. :)
Nem kioktató üzenetnek szánom, csak érdekesség gyanánt, gondoltam megosztom legújabb felismerésem veletek. Több barátnőmnél is megfigyeltem az alábbi problémát-magamat is beleértve természetesen. Szóval elutaztok, szerettek minket és mivel ti másként élitek meg a dogokat azt hiszitek, ha nem hallunk felőletek hetekig semmit, attól még minden rendben van, hisz nemsokára úgyis találkozunk. Ki kell hogy ábrándítsalak titeket. Nem jelentkeztek két napig és a mi fejünkben elindul a "még a szemembe sem meri mondani hogy más nője lett" effektus, amit a lemondás követ, majd az, hogy immáron facérnak gondolva magunkat megyünk el barátnőinkkel. Persze szerelmesen még belétek, de már azzal a gondolattal, hogy azért is megmutatom a kis mocsadéknak, hogy igenis kellek valakinek. Mindeközben ti, mit sem sejtve élitek világotokat, gondolván, hogy minden rendben van, meg sem érezve, hogy a mi fejünkben ti már elhagytatok bennünket. Igen... ez történik. Eltávolodunk és bár fáj, de felejtünk. Aztán mikor döbbenten tudomásul veszitek a történteket, lehülyéztek minket, vagy ostobának gondoltok. Közben csupán arról van szó, hogy mások vagyunk. Állandó törődésre van szükségünk, hogy tudjuk,nem vagyunk egyedül, mindig van egy támaszunk, ha szükségünk van rá.
Fiúk! Törődjetek velünk!
Igen! Tegnap akiről mondtam hogy ő pedig milyen tökéletes, csak én voltam a gáz mikor még vele voltam valamikor a kőkorszakban, kiderült letagadja a barátnőjét. Látták kézenfogva sétálni egy lánnyal, persze, ebben nincs is gáz, hisz semmi közünk egymáshoz már évek óta, de az, hogy mikor kérdezgettem, "hát ő nem is a barátnőm" balbla bla:D Na ennyit arról, hogy vannak "tökéletes" ember és hogy én vagyok a gáz. Nem. Ő is ugyanolyan gáz. S amikor megmondtam hogy csalódtam benne, még meg is sértődött. Istenem, lehet hogy bunkó voltam, meg semmi közöm nem volt ehhez, de ha már azt hiszem barátok vagyunk és elmond mindent, ez azért GÁZ ! :) Ja, nem! Tudom! Én vagyopk a gáz, mert semmi közöm hozzá, meg semmi jogom hogy ilyet krédezzek. :D Na, de olyan kíváncsi vagyok... nem tehetek róla:))
Szétnézek magam körül és mit látok? MINDENKI GÁZ! Igen. Gázok a barátaim és én magam is gáz vagyok. Hogy miért? Mert vagy biztos párja van valakinek, de unatkozik nagy jó dolgában és félre kacsingat, vagy már a fél világgal hentergett, vagy még csak nem is kedveli a párját, de ugysem akadna jobb szerinte, mert neki ilyenre nincs ideje, vagy kötődik olyanhoz, aki csak kihasználja őt, vagy nem viszonozza az érzéseit, vagy mindkettő, vagy mind a három... Hogy én hova tartozom? Az idióta konzervatív kaszthoz, akik nem csalják meg a másikat, várnak reményteljesen arra, ami sosem jön el, aki elhiszi hogy a másik hű és szereti őt. Nem, én sem vagyok jó,félreértés ne essék. A megunós tipus vagyok, akiért ha mindent megtesznek, aki ha boldog lehetne, nem az. Most nem fenyeget ez a veszély, de amikor így volt, unatkoztam. Nem csaltam meg az aktuális páromat, aki tényleg tökéletes volt, sosem tennék ilyet mással, tisztelem az embereket, főleg a páromat, de amikor úgy éreztem másra vágynék, továbbálltam. Soha nem aláztam volna meg senkit így. Engem megaláztak, de nem emiatt nem tettem így. Hanem mert egyszerűen nem tudnék tükörbe nézni többé. Szégyellném magam, saját magam előtt. Most mi a helyzet, Magam sem tudom. Sokat vagyok egyedül, fizikálisan,lelkielg még gyakrabban... A párom 3000 km-re és még sokáig így is lesz. Szóval nem tudom mi ez. Közben ég bennem a vágy, ami régebben sosem volt, hogy gyereket akarok. Ez kikészít. Szinte mindig ezen görcsölök. Hogy a párom tényleg a párom-e, hogy ő mit csinál a nagy távolban, hogy érdemes-e várnom, hogy nem fogok-e kifutni az időből és hogy egyre sürgetőbb lenne. Ketyeg az a bizonyos biológiai óra. Szóval gáz vagyok, önző, magányos, félember, tele félelmekkel és gátlásokkal. Mert az a baj, hogy körülnézek, akár a barátaim körében, akiket jó embernek tartok és azt látom szinte mindenki sumákol, vagy boldogtalan. Már azt sem hiszem el amit látok. Akkor amit nem látok, hogy higyjem el?....
Tudom... Gáz vagyok... :)
Már 7 hét telt el mióta elutazott. Nagyon sok mélypont volt, már az elején is, de most úgy tűnik minden rendeződött. Hetek óta, odafogyel rám, ír sms-t, vagy jelentkezik msn-en. Mindenben úgy gondolkodik hogy MI és ez nagyon jó érzés. Miattam is van ott és miattam is dolgozik, hogy egyszer szépen élhessünk együtt majd egy babával is. Enged álmodni és meghallgat. Ugye, milyen nagy a változás? Ezt teszi ha az ember külön él a szüleitől.
Mit gondolok? Azt, hogy bárcsak így maradna. Hogy boldog vagyok..és hogy amikor látom webkamerán, annyira hiányzik, hogy összeszorul a szívem,nem tudok beszélni és vissza kell folytanom hogy nehogy kicsorduljanak a könnyeim. Hiányzik. Vágyom arra, hogy megérintsem. Nagyon hiányzik az érintése...
Nagyon szeretem!
Ez a neked szánt, soha el nem küldendő levelem lesz. Úgysem értenéd...
Már 4 hete elutaztál egy másik országba. Mostanában a kommunikáció sem sikerül igazán és ha mégis, te egyszerűen megsértődsz és felfüggeszted a kommunikációt. Nem érted... mennyire bántó, hogy az egyetlen fix időpontra sem emlékszel az életemben, amikor a héten elfoglaltságom van esténként... Azt sem érted, mennyire bántó az, hogy amikor egy 15 perces msn beszélgetés során elmondom másnapi programomat, miért nem válaszolok amikor megkérdezed 5 perccel később hogy másnap mit csinálok... Nem figyelsz rám... sosem figyeltél, de most csakis magaddal törődsz. Én pedig itt vagyok magányosan. Most is büntetsz... nem lépsz be, pedig valószínűleg a héten nem lesz több lehetőség kommunikációra. Haldoklik a kapcsolatunk, egyre jobban érzem. Egyre kevesebb a szép benne... tele van fájdalommal és bánattal. Boldog szeretnék lenni... Miért büntetsz?
Szeretettel és izzó szerelemmel:
a Jelened....
Ma két bejegyzést írok, ez, az első arról szól, hogy megláttam a "szépet", rájöttem mit jelent ez a szó.
Autóval indultam hazafelé, amikor megláttam az utcánkban egy idősebb úrat. Nem mondanám bácsinak, nem az az igazi bácsi, hanem olyan idős úr típus, a tehetősebb fajtából. Rápillantottam és elkezdtem mosolyogni. Eltelt vagy 10-15 perc, amíg észrevettem, hogy azóta vagyok vidám hogy őt megláttam. Pedig ő, engem észre sem vett. Mi okozta mégis ezt az érzést?
Egy emlék. Felidézte bennem azt a pillanatot, amikor egyszer rámmosolygott, ismeretlenül. Csak úgy. Szándék és ok nélkül. Őszintén. Ezen van a hangsúly, mert ilyen ritkán van.. mármint, hogy valaki tiszta szívből rámosolyog valakire. Nem sok embert ismerek errefelé. Egyedül élek, problémám temérdek, csakúgy mint másoknak. Egy ilyen magényos embernek, egy mosoly, néha a boldogság egész napra.
Rájöttem, hogy a szép az, ami szívemben jó érzést kell egy pillanat erejéig. Az érzés miatt látom szépnek, mert az számomra kellemes. Mindennel így van ez. Csodálom az erdőt és szépnek látom. Mindez amiatt van, mert jó érzéssel tölti meg a szívem. A szerelem is ilyes dolog.
Abba vagyok szerelmes, aki sok ilyen apró boldog érzést tud nekem adni, akár egy mozdulatával, pillantásával, vagy pusztán azzal, hogy ránézek. S akkor múlik el ez a szerelem, amikor a másik már nem képes a szívünknek jó érzést adni...
